Üdvözöljük!
Honlapunk célja, hogy bemutassa mindazon hazai szálláshelyeket, melyek az itt meghatározott keresési feltételeknek nagy számban megfelelve joggal nevezhetők bababarátnak, így segítve a babás családokat a számukra legmegfelelőbb szállás kiválasztásában.
Tudjuk, hogy a Baba mindennapi ellátásához, kényelme, védelme, öröme biztosításához számos felszerelés, eszköz szükséges. Sajnos sok esetben az otthonon kívüli közös családi kikapcsolódásnak, pihenésnek, nyaralásnak éppen ezen megszokott eszközök, felszerelések szabnak határt, mert a legtöbbet nem vihetjük magunkkal.
Oldalunkkal egyrészt lehetőséget szeretnénk biztosítani a babás családoknak, hogy megtalálják azokat a hazai szálláshelyeket, ahol a szükséges eszközök, felszerelések nagyobb részt rendelkezésre állnak, másrészt ötletekkel kívánunk szolgálni a szálláshelyek tulajdonosainak, üzemeltetőinek, hogy hogyan tudnak – még inkább – bababaráttá válni.
Egy felmérést követően igyekeztünk úgy összeállítani a keresési feltételeket, így a szálláshelyek által kitöltendő Adatlapot is, hogy a lehető legtöbb felmerülő igény feltüntetésre kerüljön. A Babák mellett gondoltunk a Szülők pihenésére, felfrissülésére is, így ezt szolgáló keresési feltételekkel is kibővítettük a listát.
A teljességre törekszünk, így várjuk mindazon tulajdonosok jelentkezését, akik a megismert feltételek alapján szeretnének adatbázisunkban megjelenni. Ezzel kapcsolatban kérjük, tekintse meg a Szálláshely regisztráció oldalunkat.
Amennyiben kérdése, javaslata, észrevétele van, vagy olyan szálláshelyet ajánlana figyelmünkben, mely adatbázisunkban nem szerepel, kérjük, írja meg nekünk az alábbi címre:
Sikeres keresést, majd kellemes kikapcsolódást kívánunk az egész Családnak!
A szerkesztők!